Aki a zenén keresztül igyekszik reményt adni

Omar Sosa kedvenc lemezei

A kubai születésű jazz-zenész, zeneszerző, zongorista és ütőjátékos karrierje az 1980-as években kezdődött, amikor megalapította a Tributo együttest. A zenekarral ezután sokat turnézott, és több albumot is rögzített. Zenéjét ősi gyökerű afrikai és latin dallamok jellemzik, amelyeket áthat az ősök spiritualitása, a játékosság és a kísérletezőkedv. 

Az 1990-es években költözött hazájából az ecuadori Quitóba, majd Spanyolországba, onnan az Egyesült Államokba és végül vissza Spanyolországba, ahol Barcelonában telepedett le. 

Eddigi pályafutása alatt több mint harminc lemezt adott ki, emellett pedig négy albumáért Grammy-díjra jelölték.

Az egyik legutóbbi, SUBA című albumát a szenegáli születésű Sockuo Keitával készítette:

„Az album koncepciója a béke, a remény és az egység. A jelen pillanatban, amikor minden apránként szétesik, az egyetlen dolog, ami még bennünk van, az isteni kapcsolat a benső hangunkkal, a szellemünkkel, a fényünkkel és az őseinkkel. A zenén keresztül igyekszünk reményt adni, és elmondani az embereknek, hogy együtt lehetünk” – olvasható az album leírásánál.

Fotó: Kleb Attila

Marvin Gaye

Erik Satie

Bill Evans: The Paris Concert

Közelgő események