Néha egy-egy új anyag nagyon megérint

Párniczky András jazzgitáros az európai jazzszíntér elismert alakja. Jellegzetes hangzására és improvizációs stílusára olyan előadók gyakoroltak erős hatást, mint Kurt Rosenwinkel, Bill Frisell, Wayne Shorter és John Coltrane. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott, 2001-től 2002-ig a hágai Holland Királyi Zeneakadémia ösztöndíjas tanulójaként élt Hollandiában, valamint részt vett a Berklee College of Music perugiai nyári kurzusán is.

A Párniczky Quartetet és Quintetet még egyetemista éveiben alapította. 2001 augusztusában hozta létre a Nigun zenekart, amely az egyetlen, kelet-európai zsidó zenén alapuló jazzformáció. A zenélés mellett tanít is, kurzusokat vezet Magyarországon és a dániai Performers House-ban. Jelenleg disszertációján dolgozik a Zeneakadémia Doktori Iskolájában: a kutatás Bartók Béla zenéjének továbbélését vizsgálja a jazzben.

„Ennek részeként számos olyan zenei anyagot elemzek, amelyek ebbe a tematikába illeszkednek, így legutóbb Russ Lossing „Boating (#125)” és Joe Diorio „Blues for Béla” felvételét, de természetesen az eredeti formájukban is sokat hallgatom Bartók darabjait” – mondja Párniczky András, annak kapcsán, milyen zenéket hallgat mostanában.

Mit, miket hallgatsz mostanában?

„Nemrég megadatott, hogy egy tavaly elmaradt osztrák-német turnét tudtunk pótlólag megvalósítani és a hosszú úton a sok beszélgetés mellett maradt idő zenehallgatásra is. Olyan zenéket választottam, amelyek a telefonomon vannak, de nem volt még időm meghallgatni őket: A Dave Douglas Quintet győri koncertjét (Media Wave), Dresch Mihály vonós kvartettjét és a Human Feel Gold című lemezét” – tette hozzá.

Joe Diorio: Blues for Béla

Dave Douglas Quintet: Meaning And Mistery

Dresch Vonós Quartet

Human Feel: Gold

Melyik az öt kedvenc lemezed?

Nehéz megnevezni öt kedvencet hiszen az ember, így az ízlésünk is változik. Néha egy-egy új anyag nagyon megérint, bár be kell vallanom többször van, hogy a hozzám kerülő albumokat csupán egyszer hallgatom végig. Örök kedvencem a Paul Motian Band Garden of Eden című lemeze, számomra ez tényleg a mennyország zenéje. Szintén nem tudtam még mindig megunni Kurt Rosenwinkel The Remedy című dupla koncert albumát, ámbár nemrég hozzám jutott ugyan ennek a koncertnek néhány másik (kiadatlan) felvétele, amelyek messze nem olyan erősek, mint amik a lemezre kerültek. Mostanában sokat hallgattam Jakob Bro Streams lemezét, amelyet azért szeretek elsősorban mert nagyon önazonos Bro kifejezésmódja, amit tökéletesen egészít ki a ritmusszekció. Pont ma hallgattam Herbie Hancock The New Standard” albumát, ami ugyancsak régi kedvencem, azonban most azért vettem elő mert hangszíneket állítottam be és Scofield torzított gitárhangja különösen tetszik ezen a felvételen. A koncert videókat ettől a zenekartól igazából szívesebben hallgatom, mint ezt a kicsit túlzottan is „jólfésült” stúdió lemezt. Az utolsó kedvenc lemez helyett inkább azt mondanám, hogy nagyon fontosak számomra bizonyos népzenei felvételek, különösen is szeretem Andy Statman, German Goldenshteyn, Varga Ferenc „Csipás” és Fodor Sándor „Neti” muzsikáját.

Paul Motian Band: Garden Of Eden