Ezt hogyan kell érteni?

Úgy, hogy Regős István zongorista, aki később szaxofonozott is egy nagyon nyitott fickó volt. Gyakran mondta, hogy nemcsak a hagyományos jazz létezik. Ő mutogatta nekünk Keith Jarrett és Paul Motian felvételeit, Chick Corea, Dewey Redman, Archie Shepp vagy Charlie Haden lemezeit, egy világ nyílt ki előttünk. Én pedig minden este jazzklubokban ültem. És Regős István hatására egyre jobban érdekelt a szabadzene is.

A free jazz esetében hogyan tudtad megkülönböztetni, hogy mi jó, mi kamu?

Jó kérdés, ebben eleinte inkább csak az információk segítettek. Részben az, amit arról hallottunk, hogyan kísérletezik, mondjuk Miles Davis a Bitches Brew című lemezen. Milyen erők szabadulnak fel, amikor Archie Shepp a polgárjogi gondolatok jegyében játszik igen erőteljes és szokatlan zenét, és még sorolhatnám. Mi inkább csak a szabadságot éreztük meg benne.

Ki volt a kedvenc?

Szabados. Nem mindig értettem, hogy mit csinál, de nagyon megfogott.

A hetvenes évek közepén-végén már gyülekezett egy zenei-filozófiai kör Szabados György körül.

Igen, és ebbe én is belekerültem. Nem csak zenéltünk, nagyon sokat beszéltünk a politikáról, a közéletről. Szabados egy magyar értelmiségi volt, ő magyar kultúrában, magyar történelemben, magyarságban gondolkodott, míg a többi hazai jazz-zenész inkább a műfaj amerikai vonulatát csodálta. Szabados Györggyel mindenről lehetett beszélni, a Mozgó Világról, a Beszélőről, a Szabad Európa műsorairól, az Írószövetség körüli dolgokról, volt, hogy Hamvas Bélát olvasott fel nekünk. De még az amerikai muzsikáról is tőle tudtuk meg, hogy egyáltalán miről szól. Szerinte sok magyar jazz-zenész csak annyit értett meg belőle, hogy – őt idézem most – „cipcirip, cipcirip”. Ez szólt a dobon vagy a cinen, aztán körülötte improvizációk, ennyi.  

Hogyan gondolkodott Szabados a saját zenéjéről?

Zseniálisnak tartotta. Küldetéstudata volt.  

Ezt sugározta át rátok is?

Bizonyos értelemben. Én nála sokkal kisebb kvalitású embernek és zenésznek érzem magam, de lelki töltésben, és hangszeres elhivatottságban ilyesmit igyekszem közvetíteni. 

Mesélj egy kicsit saját zenekaraidról.

Nagy hatása volt Szabados Gyurinak, én szenvedtem is ettől. Ahogy mondják: a nagy fa árnyékában nem nő semmi. Ő látott bennem valami folytonosságot, azt gondolta, talán én leszek, aki tovább viszi az ő üzeneteit, de egy idő után úgy éreztem, hogy ez az elvárás agyonnyom. Úgyhogy egyszer a Fonóban játszottunk, és a koncert végén tudatosodott bennem, hogy nincs tovább. Elé álltam, és azt mondtam, hogy kiszállok a zenekarából.

Csak így, egyszerűen?

Csak így. Egyszerűen. Nem bírtam tovább. 

Az utad ezt követően a táncházak felé vitt, aztán a zenédben összeépült a jazz és a népzene.

Belekerültem a táncházmozgalomba, annak révén sokat jártam Erdélyben, mesélhetnék rengeteg történetet, de a lényeg, hogy az ottani zenét hallgatva ugyanazt éreztem, mint a jazz esetében: azt hogy ahhoz a zenéhez közöm van, annak a zenének húzása van. Amikor például Gyimesközéplakon hallottam játszani Halmágyi Mihály prímást és a feleségét Halmágyi Gizi nénit gardonozni, akkor ugyanazt a mágiát éreztem, mint amikor jazzt hallgattam.

Vagyis nem okozott zavart a két kultúra találkozása.

Nem, mert a lényegük azonos. A történelmük ugyan nem, de a tökük, a gyökerük ugyanaz. A zene áradása, az, ahogy megteremtik a zene energiáját, ahogy a muzsikusok erre ráülnek, és utaznak vele.

El tudod képzelni, hogy Halmágyi Mihály és Halmágyi Gizi néni mondjuk, Archie Sheppel hangot találjon?

Hasonlóra volt már példa. A Médiawave keretében együtt játszott Big Lucky Joe, egy komoly amerikai blues-zenész és az ugyancsak Gyimesközéplokról érkezett Zerkula János. És vették egymástól az adást, jól játszottak együtt. Szép koncert volt.

Mint ahogy neked is hangot kellett találnod a nagy amerikai vagy nyugati jazz-sztárokkal. Például sokat játszottál Archie Sheppel.

Ő nagyon becsüli a saját kultúráját, és bár egyáltalán nem volt nagyképű, azért kicsit jelezte, hogy amióta elterjedt a repülő, az ő zenéjük is elterjedt a világban. Úgyhogy szerinte ennél jobb, ha mindenki megteremti a saját világát.  

Márpedig neked ilyen van.

Éppen ezért volt fontos a Szabadossal való találkozás, mert ő sem akart utánozni senkit, ő is megteremtette a saját világát, erre tanított minket is. És amikor kiálltam zenélni a Sheppel, nem azt éreztem, hogy én egy macskajancsi vagyok, hanem azt, hogy ez egy nagyon nemes történet, hogy két kultúrából érkezve együtt zenélünk. 

A Kisörspusztán lévő házadban megfordult néhány nagy sztár. Archie Shepp is?

Amikor hívtam egy magyarországi koncert után, el kellett utaznia, pedig ő szereti az ilyen őszinte, egyszerű, manipulálatlan közeget. Biztosan eljött volna velünk a porban játszani. Chris Potter például eljött, és játszott azon a találkozón, amit augusztus 20-a környékén szoktunk tartani egy sátorban. Oda az jön, ott az játszik, aki arra téved. De ez már egy harmincéves történet.  

Tavaly nagyon meg lettél ünnepelve a Fonóban. Három díjat is nyertél. A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Fonó közösségi médiában tartott szavazásán a legjobb koncert kategóriában az Archie Shepp-pel közös 2001-es koncerted kapta az elismerést, a legjobb jazz album pedig a Mozdulatlan utazás című lemezed lett. És még egy életműdíjat is átadtak neked.

Zavarban vagyok ilyenkor. Mert ugyan jól esik, de szerintem sok nagyon jó, akár nálam sokkal jobb zenész is van itt, mégis én kaptam a díjakat.

Tényleg a Mozdulatlan utazás a legjobb lemezed?

Jó lemez, igen. Mert az egy finomított továbblépés volt, amikor kiléptem a Szabados-féle művészkörből. Ezen a lemezen a korábbiakhoz képest árnyaltabb a megszólalás. Szeretem a „Gondolatok a régiekről” című albumot is. Az egy kicsit nyersebb, elementárisabb, de még most is meg lehet hallgatni.

Gyakorolsz még?

Hajaj! 

Azt hittem, olyan vagy, mint a profi teniszezők, akik már csak meccseket játszanak.

Nem, dehogy. Fújok minden nap. Sokat.

Beszéljünk egy kicsit saját hangszeredről, a Fuhunról.

Gyimes fent van a Kárpátokban, az ezeréves határon, és ott létezik egy saját zenekultúra, ahol a hegedű mellett a furulya nagyon fontos hangszer. Megszerettem, elkezdtem tanulni furulyazenét, és gondoltam, hogy a zenekaromban is használnám. A Szép csendesen című lemezünkön használok is furulyákat, de jött az igény, hogy ne csak egy hangsor jelenjen meg, hanem kromatikus legyen. Elkezdtem csinálni egy nagyobb hangszert, billentyűket raktam rá, aminek a hangja hozza az ázsiai világot, de bármit el lehet játszani rajta. Furulya is, nem is. És persze vannak korlátai.

Mit gondolsz az elektronikáról?

Nem utasítom el, de nekem elég az akusztika. 

Pedig az elektronikus hangzás rejt lehetőségeket.

Nem akarok semmi plusz lehetőséget. Én azt szeretem, ha a hangszer úgy szól, ahogy én megfújom. Még a mikrofont sem szeretem.

Van áthidalhatatlan különbség egy amerikai és egy európai szaxofonos között?

Lehetsz itt, Magyarországon is amerikai jazz szaxofonos. Ha valaki csak arra áll rá, nézi az interneten a felvételeket, előbb-utóbb lesz belőle egy amerikai jazz szaxofonos. De nem ez a lényeg.

Hanem?

Az, hogy mennyi mindent integrálsz magadba, és milyen zenei személyiség alakul ki ebből. David Murray mondta egyszer: Találd meg a saját bluesodat. És igaza van. Mert akkor az vagy, aki vagy.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN