“Van lemez, amihez annyi és annyiféle emlék kötődik hozzá, hogy ezek felidézése komoly egészségügyi kockázatot hordoz.”

Simon Kornél 1976-ban született Kazincbarcikán. 1995-ben végzett a szentesi Horváth Margit Gimnázium drámatagozatán. Tagja volt a Szegedi Mini Színháznak, a Pesti Magyar Színiakadémiának, 2003-tól pedig a későbbi Centrál Színházhoz szerződött. Színészi munkája mellett időnként rendez is, a Győri Nemzeti Színházban 2016-ban például Woody Allen Semmi pánik! című történetét alkalmazta színpadra.

2017-ben részt vett A Nagy Duett című vetélkedőn, ahol Janicsák Vecával együtt első helyen végeztek.

Fotó: Kleb Attila

Mit, miket hallgatsz mostanában?

Progresszív rockzenét, progresszív metált, klasszikus rockzenéket, Beatlest, kísérletező elektronikus zenét, pl GusGus, vagy pl a feleségem unokatestvérének Gryllus Ábrisnak a legutóbbi lemezét. Moduláris szintikkel készült, igazán izgalmas.

System of a Down-t, 6:33-at, Tigran Hamasyan-t, Cadaverest, (ők egy magyar groove metál együttes,) Joe Pass-t., Tool-t.

GusGus: Mobile Home

Gryllus Ábris: Canon

System Of A Down: Toxicity

Tigran Hamasyan: The Call Within

Cadaveres: Ars Moriendi

Joe Pass: Sounds Of Synanon

Tool: Fear Inoculum

Melyik az öt kedvenc lemezed?

Pink Floyd: The Wall

Minden idők. Sem elvenni, sem hozzátenni nem lehet és nem is érdemes. Maga a tökély.

Jethro Tull: Crest of a Knave

Melankolikus, de ironikus elegancia. Martin Barre ,Brian May után a legjobb nem gitárhős” gitáros. Mindig lenyűgöz mindkettőjüknél, hogyan vannak hol előtérben, hol háttérben.

R.A.T.M.(rage against the machine): Rage Against the Machine

A Diákszigeten (de rég volt, amikor így hívták) hallottam először, a Molotov Koktél Bár nevű kocsmából szólt. Mindenki azonnal tudni akarta, mi ez.

Aztán megtudtuk.:)

Kispál és a borz: Naphoz holddal

Nem mondom, hogy mostanában is hallgatom, de volt mikor nonstop ez ment oda-vissza. Nem hiszem, hogy meg tudnám hallgatni egyben. Annyi és annyiféle emlék kötődik hozzá, hogy ezek felidézése komoly egészségügyi kockázatot hordoz. 🙂

Neal Morse Band: The Grand Experiment

Felnőttkorom nagy revelációja. Tina nevű barátomtól kaptam, másolt CD-n.

(ő engem egyébként Nellinek hív. :))) Amikor először hallgattam, az az érzésem támadt, ez a lemez olyan hiányt tölt be bennem, aminek a létezéséről eladdig nem tudtam, de létezett.

Neal Morse hívő ember és a lemezein bizony hallható a jelenlévő áldás.

Közelgő események