Talán a fentiek miatt gondozza a fesztivált egy zenészekből álló kurátor csapat.

Igen, mert én a szervezéshez értek, ők a zenéhez, a jazz valódi értékeihez. Nekik közvetlenebb a hazai és a nemzetközi kapcsolatrendszerük. Azonkívül, ha ők kérik meg a kollégáikat egy flashmobban, vagy egy-egy különleges programban való részvételre, annak nagyobb a meggyőző ereje. A kurátorok Mózes Tamara, Lukács Miklós, Borbély Mihály, Mogyoró Kornél, Oláh Krisztián és én. 

A fesztivál helyszínei?

Lesznek koncertek a Jedermannban, az If kávézóban, a Lumenben, a Mixátban, idén először a Zeneakadémián, az Olasz Intézetben, a Fonóban, a RaM Színházban és az Erkel Színházban. Egy-egy helyszínre öt-hat eseményt szervezünk, összesen körülbelül ötvenet.

Kik lesznek a fellépők?

Egyelőre a világsztárokkal egyeztünk meg, az ő fellépéseiket ugyanis jóval előre le kell kötni. Így a Jazzfest Budapesten hallhatja a közönség Lizz Wright, Stacey Kent, Avishai Cohen, Simon Phillips, Anouar Brahem, Stanley Clarke, Stefano Bollani, Bugge Wesseltoft, Paal Nilssen-Love, Kasia Pietrzko, Michal Baranski, Enzo Favata, Nico Morelli, a Tara Fuki, Jasna Jovisevic és a Kuhn Fu koncertjét. A magyar program még szervezés alatt áll, de az biztos, hogy a legjobb hazai zenészek színpadra lépnek. 

Hová fejlődhet ez a fesztivál?

2011 óta minden évben április 30-án tartják a Nemzetközi Jazz Napot.  Ekkor a világ valamelyik országában, világsztárok részvételével egyhetes ingyenes zenei és edukációs programsorozatot követően hatalmas gálaműsort tartanak. Ezt az egész világon közvetítik, a tavalyi élő adást harmincmilliónyian nézték! A távolabbi célunk az, hogy ezt elhozzuk Budapestre, óriási hírverést csapva Magyarországnak, Budapestnek és persze a műfajnak. Szerintem a mostani fesztivál is segít Budapestet visszahelyezni a jazzvilág zenei térképére.

A Jazzfest Budapest is bizonyára sok nézőt vonz, de, egy szépségkirálynőt elcsábító rapper celeb youtube-os nézettségével például fel tudja venni a versenyt?

Biztosan nem, de nem is kell azzal versenyezni, mert a két műfaj közönsége teljesen más. Az már nagyobb baj, hogy még azon hírcsatornák felületein sem tudjuk felvenni a versenyt ezekkel a celebekkel, amelyek olvasóközönsége különben erős átfedésben van a jazz iránt érdeklődőkkel. Amikor decemberben bejelentettük, hogy kik lesznek a Jazzfest Budapest sztárfellépői, egy sort sem írt róla például a 24.hu, a 444, a Telex, a HVG és sorolhatnám. Pedig az ő olvasóikat szerintem biztosan érdekli ez a programsorozat.

Mondjuk, ennek az is oka, hogy alig van szakújságíró.

Ez tény, illetve azok, akik zenei újságírással foglalkoznak, többségükben fiatalok, az ő figyelmüket is jobban lekötik az aktuális popsztárok. Talán nem is értenek annyira a jazzhez.

Alighanem fel kellene nevelni egy értő közönséget is.

Már ezen az úton jártunk a nyolcvanas években, amikor nagyon megerősödött a hazai jazz, csakhogy akkor a zenészek úgy gondolták, hogy most már tovább léphetnek a kisebb klubokból, és beköltözhetnek színháztermekbe is, és ettől az emberek szemében egy kicsit elitista műfaj lett ez. Ennek ellenére állítom: lenne érdeklődés a műfaj iránt, és most már fellépésre alkalmas helyek is vannak. Egyre több a jazz iránt érdeklődő tehetséges fiatal muzsikus, talán ők is mind több nézőt tudnak bevonzani. Pláne úgy, hogy a nagy öregekkel is gyakran játszanak együtt. Nemcsak egymást inspirálják, de a nézőtéren is összehozzák a korosztályokat. Azért ez egy lassú folyamat.

Talán mert ehhez a műfajhoz igényes, befogadó, nyitott közönség kell. Nálunk a közönségnek csak egy kicsi szelete ilyen. Mifelénk a kultúrát a celebek reprezentálják és az internetes kattintások hitelesítik.

Ez sajnos igaz. Ahhoz, amit a celebek nyújtanak, nem kell műveltség, háttértudás, és a befogadásukhoz erőfeszítés, odaadás sem. 

Akkor viszont a meccs eldőlt…

Remélem, mégsem, mert én missziónak tekintem, hogy megmutassam Magyarországon, hogy milyen nagyszerű muzsikus mondjuk egy Richard Bona vagy egy Omar Sosa, akit egy dél-koreai fesztiválon nemrég hetvenezer ember hallgatott a szakadó esőben. És ez még akkor is cél, ha tudom, hogy nálunk jó, ha egy hatszáz nézőt befogadó terem megtelik a koncertjükön. Ráadásul én még emlékszem arra, hogy korábban igenis volt érdeklődés a jazz iránt. Az 1990-es évek elején a Miles Davis kétszer is megtöltötte a tízezres Budapest Sportcsarnokot, de megtette ezt Pat Metheny és még több világhírű jazz muzsikus. 

Hová tűnt az érdeklődés?

Néhány ember nagyon igyekezett az elmúlt évtizedekben is, hogy értékes színházi vagy zenei produkciókat hozzon létre, de a tömegkultúra úgy nyelte el ezeket, mint egy fekete lyuk. Kevés a támogatás, ha van egyáltalán, és a legrosszabb az egészben, hogy maguk a zenészek is mind ritkábban járnak a világsztárok koncertjeire. Pedig élőben láthatnák azokat a mestereket, akik annak idején mintát adtak nekik, akiktől tanulhatnának.

Nem olcsó a jegy.

Mondhatják, de ez nem pénz kérdése. Mégiscsak olyat láthatna a zenész, ami/aki ablakot nyitott neki a világra. Ennyi bele kell, hogy férjen.

Gyakran említik, hogy az internet a lakásunkba hozza a legnagyobbakat is.

Néhány éve volt egy vitám valamelyik jazz zenésszel, aki éppen ugyanezt mondta. Csakhogy neki is tudnia kell, sőt, neki pláne tudnia kell, hogy hogyan alakítja a koncertet, a közönség közelsége, milyen lényeges a vele való interakció. A Covid súlyosabb időszakában szerveztek több olyan internetes koncertet, amelyen nem volt közönség. Fájdalmas volt látni ezeket. Azt az ürességet, ami átjárta a zenét, és még fájdalmasabb volt látni a koncertek végét, amikor a zenészek azt sem tudták, hogyan, kinek hajoljanak meg.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN