„A zenei korszakok és stílusok között nincs hierarchia”
Mózes Tamara zongoraművészként diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, tanulmányait Párizsban, illetve Belgiumban folytatta jazzének- és improvizáció szakon. Eddig öt lemeze jelent meg, legutóbb 2020-ban Cross Folk címmel.
Honlapján olvasható a művész ars poeticája, melyet így foglalt össze: „A zene egy hatalmas univerzum, a hatása pedig végtelen. Szeretem megválogatni, hogy mit hozok ki belőle, és melyik utat választom… és szeretek másokkal együtt útra kelni ebben a misztikus labirintusban… A zenei korszakok és stílusok között nincs hierarchia, beszélhetünk egyazon vagy különböző nyelven, a hangokon keresztül zajló interakció közelebb hozhat minket, és összekapcsolódhatunk az elménkben és a lelkünkben egyaránt.”
Ezeket hallgatta mostanában Mózes Tamara:
Rachelle Ferrel (US) Kevin E. Taylor-nak adott interjúját, ahol a kérdésekre végig énekelve adja a válaszokat. A legfelemelőbb interjú, amit valaha láttam.
Nina Simone élő koncertfelvételeiből hallgattam mostanában sokat, még zsigeribben hatnak rám, mint régen, újabb rétegeket fedezek fel bennük.
John Mayer dalait, szeretem a zeneszerzési fogásait és az előadói eleganciáját.
A Dirty Projectors zenekar (US) utóbbi években készült felvételeit, tetszenek a vokálfelrakások és a hangszerelések.
Stromae (BE) és Pomme (FR) dalait, populárisak, de kifinomultak is egyben, sokat közülük a külföldi tanításaimhoz használok, amikor a belga tanítványoknak francia nyelvű dalokat keresek.
Mózes Tamara öt kedvenc lemeze
‘Kedvenc’ kategóriában sosem tudtam igazán gondolkodni, de ezeket az albumokat nagyon szívesen kiemelem; nem is mind jazzlemez, viszont mindegyik olyan fajta minőséget és szabadságot közvetít, ami elemi számomra.
Rachelle Ferrel ‘Individuality’: amerikai énekesnő-zongorista, az egyik legszuggesztívebb előadó, akit ismerek, lehengerlő muzikalitással.
Aziza Mustafa Zadeh ‘Shamans’: Németországban élő azeri zongorista-énekesnő, a jazzel és a komponált zenével vegyíti a népzenei motívumokat, és hihetetlen virtuózan bánik mind a hangszerrel, mind az énekhangjával
Gabriel Kahane ‘Book of Travelers’: ő egészen friss felfedezés szàmomra, zseniális zeneszerző, elvarázsol, ahogy a szövegeket és a zenét összefonja.
Kaltenecker Zsolt ‘Analog Remains’: Zsolttal pár éve játszunk együtt, kivételes, ahogy a hangszínekkel bánni tud, ebben az albumban pedig – különösen a lassú tételekben – van valami nyugodt időn-kívüliség.
Sviatoslav Richter ‘Schubert Sonatas’: azon belül is a Bb dúr Szonáta D960, transzcendens élmény, 20 éve is az egyik legkedvesebb darabom volt, és most is az, Richter előadása pedig felemelő.
